Általában a gyártók és kereskedők érdekei találkoznak az olyan megállapodásokban, ahol a profit és a piac méretei hosszú távon le vannak fektetve, legyen szó ingatlanközvetítésről vagy tartalomszolgáltatásról. Azonban ezek a megállapodások jelentős versenyjogi kockázatokat hordozhatnak.
A gyártók és forgalmazók közötti szerződések – legyen szó akár fogyasztási cikkekről vagy éppen digitális tartalmakról – számos kizárólagossági feltételt tartalmazhatnak. Jellemző az értékesítési terület, illetve a garanciális feltételek földrajzi lehatárolása, a végfelhasználói ár valamilyen korlátozása, vagy éppen a versenytársakkal való kereskedelem korlátozása (pl: sörgyárak és üdítőital gyártók szerződései). A kizárólagossági kikötések nem feltétlenül tiltottak, de jelentős szabályozási kockázatot hordoznak, ezért nagyon körültekintően lehet csak alkalmazni.
Jól működő versenyhelyzetben adott piacon több cég küzd ugyanazokért a vásárlókért, és ez segít fenntartani a megfelelő kínálat (pl: választék, kedvező ár, minőség) és a kereslet egyensúlyát. A versenykorlátozó magatartások ezt az ideális egyensúlyi helyzetet torzítják, jellemzően a vevők kárára. A kizárólagossági egyezség jellemzően vertikális megállapodás, amelyben a gyártó korlátozza a forgalmazó számára kijelölt területen kívüli értékesítést. Ez a helyzet alapvetően konfliktusos, hiszen az EU-ban az egységes belső piac a cél, azonban elfogadható az az érvelés, miszerint az egyes tagállami piacok forgalmazói értékesítési hálózatuk kiépítésével és fenntartásával, valamint az értékesítés ösztönző tevékenységükkel befektetnek, márpedig ezek a befektetések fontosak és védelmet érdemelnek. Amennyiben a környező tagállami forgalmazók kannibalizálják egymást, elmaradnak a befektetések, romlik a foglalkoztatottság, ami végső soron negatívan hat a keresletre is. Emiatt alakult ki az a gyakorlat, hogy az aktív értékesítés más piacokon korlátozható, szemben a megállapodott területen kívülről érkező, nem a forgalmazó által kezdeményezett vásárlási szándék passzív elfogadásával (passzív értékesítés).
Az e-kereskedelem gyors terjedése, különösen a fogyasztási termékek piacán, árnyalja a képet mivel lehetővé vált egyfelől a versenytársak árainak folyamatos nyomon követése, másfelől a vásárlók is átlátják a kínálatot, nem csak a saját nemzeti piacaik forgalmazóinál, hanem a teljes uniós vagy éppen azon túli forgalmazóknál is, és a járulékos költségek (szállítás, Áfa, vám) figyelembevételével dönthetnek a hazai forgalmazó vagy a „potyázás” mellett. Különösen igaz ez a digitális tartalmakra, ahol a kizárólagossági megállapodások sokféle kikötést tartalmazhatnak, emiatt nem lehet általános feltételek szerint megítélni azok jogszerűségét, csak egyedi vizsgált alapján.
A GVH vizsgálatokkal, és azok jelentős kockázatával, illetve járulékos, pl. adminisztratív terheivel, már több korábbi posztunkban foglalkoztunk, ezért kizárólagossági megállapodások kidolgozásakor javasolt a nagyfokú gondosság és előzetes kontroll, akár belső akár külső szakértő bevonásával. Lényeges előzetesen értékelni a várható piaci részesedést, az erőfölényes helyzet meglétét, vagy éppen a versenytársak piacról való kizárásának veszélyét. Ugyanígy a pozitív megítélést segítő körülményeket is érdemes felmérni: pl. a kizárólagossági megállapodás segíti-e az adott áru vagy szolgáltatás termelését/forgalmazását, a műszaki-gazdasági fejlődést, és ezekből keletkezik-e kimutatható fogyasztói előny.
