Ügyfélközpontúság és szakértelem, problémamegoldó szemlélettel

kor
nari

szakterületeink

Infokommunikáció

Több évtizedes jogi és szabályozói szakmai tapasztalattal rendelkezünk az elektronikus hírközlésben, melyet a versenyszférában és a szakhatóságnál szereztünk. A távközlés, az elektronikus kereskedelem, sőt a hálózatos iparágak számos szereplőjének megbízható és rugalmas partnerei vagyunk.

Vállalkozások támogatása

Tartós vagy eseti partnerei vagyunk hazai és nemzetközi kis- és középvállalkozásoknak, mely együttműködéseink blanketta és egyedi szerződések, általános szerződési feltételek megírását, ellenőrzését, véleményezését, de akár az üzleti tárgyalásokon való személyes jogi támogatást, igény esetén a vállalkozás részére személyesen és rendszeresen nyújtott jogászi jelenlétet foglalnak magukban.

Társasági jog

Már a megfelelő jogi forma egyszerű kiválasztása is kihívást jelenthet egy cégvezető számára. Ügyfeleinket már vállalkozásuk megalapításától kísérjük, hogy segítsük őket a helyes döntések meghozatalában. Átszervezési és egyéb tranzakciók/akvizíciók esetén, strukturális döntések meghozatalában, esetlegesen vitarendezés során, illetve üzleti tárgyalásokon is támogatjuk ügyfeleinket.

Ingatlanjog

Az ingatlanjog területén rendszeresen, széles körben vállalunk megbízásokat. Főként ingatlan adásvételi- valamint ajándékozási szerződésekkel kapcsolatosan nyújtunk ügyvédi szolgáltatást, jogi tanácsadást, de bérleti, társasházi, építési ügyeket, valamint vitarendezési eljárásokban való képviselet is vállalunk.

Munkajog

Irodánk teljeskörű szolgáltatást biztosít mind munkáltatók, mind munkavállalók számára a munkajog területén is – jogi tanácsadással, illetve a szükséges okiratok elkészítésével is. Irodánk rendszeresen kap felkérést különböző szervezeti és működési szabályzatok, valamint munkaügyi szabályzatok elkészítésére, így szakmai tapasztalataink a fentiekre is kiterjednek.

Adatvédelem

A személyes adatok védelme napjaink egyre komolyabb kérdésévé vált, amely kérdést a vállalkozásoknak is fokozottabb figyelemmel kell kezelniük. Irodánk széles körű tapasztalattal rendelkezik az adatvédelem területén is, elsősorban gazdasági társaságok adatkezeléseinek teljes körű adatvédelmi átvizsgálását, auditálását vállaljuk, de az adatkezelési szabályzatok, tájékoztatók, nyilatkozatok, adatkezeléssel kapcsolatos szerződések kidolgozását, véleményezését is gond nélkül teljesítjük.

6
6

Rólunk

Office Desk in Empty Office

Történetünk

Irodánkat 2008-ban Dr. Menyhárt Zsolt alapította meg, aki multinacionális távközlési szolgáltatók jogtanácsosaként és szabályozási szakértőjeként, majd jogi és szabályozási igazgatójaként, később az iparág nemzeti hatóságának vezető beosztású munkatársaként szerzett tapasztalatot. Főként az így szerzett ügyfélkörrel indulva, de folyamatosan bővülve, főként távközlési, cégjogi és ingatlanjogi megbízásokkal növekedett irodánk az évek során.

Küldetésünk

Célunk, hogy ügyfélközpontú, problémamegoldó szemléletű, széleskörű szolgáltatást kapjanak nálunk ügyfeleink. Ennek érdekében a klasszikus ügyvédi hivatás gyakorlása mellett igyekszünk a kor elvárásaihoz folyamatosan igazodva fejlődni, szolgáltatásainkat bővíteni.

Together to sucess. Business people and manager working on their new project in classroom

Csapatunk

6
nari

Dr. Menyhárt Zsolt

irodavezető ügyvéd

Jogi diplomáját az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerezte 1995-ben. Ügyvédjelöltként Debrecenben szerezett gyakorlatot, ahol főként peres képviseletet látott el.  Szakvizsgázott jogászként a MATÁV Rt.-nél, majd a GTS Datanet Kft.-nél gyűjtött elsősorban távközlési jogi, szabályozási, polgári jogi tapasztalatot, majd az NMHH vezető beosztású munkatársaként is dolgozott, ahol részt vett a legfőbb elektronikus hírközlési jogszabályok véleményezésében is. Önálló ügyvédi irodája 2008 óta működik, lassan tíz éve Budaörsön.

Dr. Szontagh Á. Gusztáv

Ügyvédjelölt
"GDPR ügyvéd, ingatlanjogász"

Először igazgatás-szervező, majd közigazgatási szakértő végzettséget szerzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, majd végül 2021-ben végzett jogászként a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Diplomamunkájában a GDPR-ral kapcsolatos szabályozási és gyakorlati kérdésekkel foglalkozott. Szakmai gyakorlatát az Országgyűlés Hivatalában, majd irodánkban töltötte, ahol jogásszá avatása óta ügyvédjelöltként dolgozik.

ügyvédjelölt

Kapcsolatfelvétel

A Küldés domb megnyomásával Ön elfogadja az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat és hozzájárul személyes adatainak kezeléséhez

6
6