Több, mint technológiai újítás: az eSIM átalakíthatja a mobil szolgáltatásokat

Több mint a háromszorosára nő a következő öt év során az eSIM-ek, vagyis a beágyazott és újra programozható SIM-kártyák piaca. De mit jelent ez a fogyasztóknak és mit a piaci szereplőknek?

A fogyasztók oldaláról nézve az eSIM kevésbé terheli a környezetet a műanyaghulladék, csomagolás, szállítás és tárolás hiánya miatt. Kényelmesebbé teszi a mobiltelefonok és a kisebb okoseszközök online használatát, illetve csökken azok mérete is, hiszen az eSIM a nano SIM fele és foglalat sem kell. Csökkentheti az eszközök árát, és javulhat a fizikai biztonságuk, sérülékenységük is. A technikai előnyök mellett a szolgáltató-ügyfél kapcsolatban is változást hoz, mert sokkal egyszerűbbé teszi a szolgáltatóváltás folyamatát is, miközben a mobil szolgáltatóktól való függés enyhülni fog.

A szolgáltatók kevésbé örülnek a változásnak, éppen az ügyfélkapcsolatok és a szolgáltatói modellek átalakulása miatt. Bár már 2016-ban megjelentek az első eSIM-es eszközök, közel sem minden szolgáltatónál érhető el, de az eSIM képes eszközök terjedése nyomás alatt tartja őket. Magyarországon a Vodafone és a Magyar Telekom után a Yettel vezette be utolsóként 2021 legvégén, világszerte pedig legalább 190 országban több, mint 260 szolgáltatónál érhető el.

Az eSIM piac rohamos növekedése átalakíthatja a mobil piacot

Az eSIM használok száma egyelőre alacsony, azonban az új készülékek egyre nagyobb hányada tartalmazza, az egyik legnagyobb technológiai szereplő, az Apple az IPhone 14 tengerentúli változata pedig már csak eSIM-t kezel, és a hírek szerint az IPhone 15-nél már az európai változat is így készül majd. Ez a trend kényszerhelyzetbe hozza a Samsungot és a Googlet a saját eSIM fejlesztéseik terén. Ezek a tech cégek ma is jelentős erejű szereplők a teljes mobil ökoszisztémában (mobil és kapcsolt eszközök, operációs rendszerek, online szolgáltatások stb.), és emellett kiterjedt és közvetlen kapcsolatuk van a fogyasztókkal. Az eSIM elterjedésével azonban az értéklánc még összetettebb lesz, mivel az Apple és Google, az eszközeik operációs rendszerein keresztül mobil szolgáltatásokat tudnak majd hozzáférhetővé tenni, és így beléphetnek a mobil szolgáltató és az ügyfél közé.

Másik lehetőségként akár MVNO-szereplőkké is válhatnak, ahogy a Google tette az Egyesült Államokban hét éve (Google Fi).

Jelenleg mintegy 1 milliárd eSIM-es telefon van forgalomban, de számuk négy év alatt 3,5 milliárdra nőhet, és ezzel az eSIM-ek 4,7 milliárd dolláros piaca elérheti a 16,3 milliárd dollárt is, az eSIM-kompatibilis eszközök, okostelefonok, illetve a dolgok internetén alapuló megoldások révén.

Felkészül az integrált SIM?

Az iSIM (integrált SIM) technológia lehet a következő előrelépés a külön processzort igénylő eSIM megoldásokhoz képest, az első prototípusokat már be is mutatták. Az iSIM lehetővé teszi a mobilszolgáltatások integrálását további eszközökbe, laptopokba, tabletekbe, VR- és IoT-alapú, és számtalan hordható digitális eszközbe is. Az iSIM az eSIM-funkciókat az eszközök fő processzorába ágyazza, ami magasabb fokú rendszerintegrációt, nagyobb teljesítményt és memóriakapacitást tesz lehetővé, ráadásul elkülönített helyre sincs szükség további processzornak. Tovább csökkenhet az eszközök mérete, de egyelőre még iparági szabvány sincs rá.

Facebook
Twitter
LinkedIn