Új tulajdonos a Yettelben?

A Yettel többségi tulajdonosa, a cseh PPF Csoport és az arab Etisalat stratégiai együttműködésről tárgyalnak. A PPF csoport a Csehországon kívüli cégeinek üzletrészének hányadát adhatja el, a vevő pedig az az arab befektető lehet, amelyik a brit Vodafone-ban is jelentős részesedést szerzett.

Együttműködési megállapodásról tárgyal a kelet-európai régió egyik legnagyobb befektetési csoportja, a cseh PPF Telecom Group, valamint az abu-dzabi székhelyű, állami irányítás alatt álló Emirates Telecommunications Group Company (Etisalat, E&). Az 1976-os alapítású Etisalat a feltörekvő piacok egyik legjelentősebb távközlési szolgáltatója, amely közel-keleti és afrikai érdekeltségei után az utóbbi években vált az európai távközlési szektorban is aktív szereplővé. A brit Vodafone Csoport 9,8%-t 2022-ben szerezte meg, majd folyamatosan növelve idén tavasszal már 14,6%-al lett a csoport egyik legnagyobb részvényese. Elmondása szerint nem tervez többségi tulajdont szerezni, de az igazgatótanácsban már sikerült változtatásokat elérnie.

A magyarországi Yettel esetében az új tulajdonos megjelenése megváltoztathatja a vállalaton belüli erőviszonyokat, mivel a PPF és a magyar állam mellett harmadik tulajdonosként vásárolná be magát az Etisalat. Amennyiben az Etisalat megvásárolná a PPF Csehországon kívüli érdekeltséginek legalább 25% hányadát, a PPF a magyar Yettelben elveszítené többségi részesedését, amely érinthetné a társaság vezetését is.

A magyar állam még 2019-ben vásárolta meg a Yettel 25%-t az akkor még stratégiai állami tulajdonban lévő Antenna Hungária (AH) révén. Az AH-ban 2022-ben szerzett többségi részesedést a 4iG, részben azzal, hogy apportálta a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-ben, valamint leányvállalataiban (Invitel Zrt., DIGI Infrastruktúra Zrt., i-TV Zrt.), az Invitech ICT Kft.-ben, továbbá a montenegrói mobilszolgáltatóban, a Telenor Montenegróban lévő 100 százalékos részesedéseit a (volt) állami társaságba. A 4iG csoport és a magyar állam – a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. bevonásával – 2023 elején megvásárolták a Vodafone Magyarországot, majd az Antenna Hungária részvénycsere útján megszerezte a Corvinus-tól a magyar Vodafone alaptőkéjének 19,5 %-t, a PPF csoport magyarországi leányvállalatainak (Yettel Magyarország Zrt., Yettel Real Estate Hungary Zrt., valamint a CETIN Hungary Zrt.) 25%-os tulajdonát megtestesítő részvényeiért cserébe. A részvénycsere eredményeként a magyar állam közvetve 25%-t birtokol a magyar Yettelben az irányító PPF mellett.

Facebook
Twitter
LinkedIn